Máltai Szuverén Ispotályos
Szent János Lovagrend
Orbán Viktor miniszterelnök és magas állami tisztivelők is részt vettek Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke temetésén a Szent István bazilikában. A Rendet Őexc. Fra' Alessandro De Franciscis Nagyispotályos képviselte, Őexc. Heinz Hafner nagykövet és a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének nagyszámú küldöttsége kíséretében. A szomszédos országokból és Németországból számos rendtárs és kolléga is jelen volt.
Életének 85. évében elhunyt Kozma Imre atya, Ch.C.G.C.a.H., Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke.
Őfensége és Őeminenciája Fra' John T. Dunlap, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere szeptember 18-án délután sikeres kétnapos hivatalos látogatása után távozott Magyarországról. Az első nap folyamán a Nagymester, Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel való találkozása után, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélést. Délután meglátogatta Budavárban a Habsburg-kriptát és a Mátyás templomot. A második nap a pomázi Boldog Gellért pszichiátriai kórház látogatásával kezdődött, majd a Nagymestert és kíséretét Őeminenciája Erdő Péter bíboros úr látta vendégül ebédre.
Az egykori pomázi munkaterápiás intézetet 2022 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti pszichiátriai szakkórházként. Ezt gyógyító intézményt látogatta meg szeptember 18-án szerdán délelőtt a hivatalos magyarországi látogatáson lévő Nagymester és kísérete. A Nagymester felavatta a névadó Boldog Gellért mellszobrát a kórház bejáratánál.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth téren katonai tiszteletadással fogadta Fra’ John Timothy Dunlapet, a Szuverén Máltai Lovagrend hercegét és nagymesterét. Az ünnepélyes eseményt követően a felek a Sándor-palotában folytattak tárgyalást, és aláírták az „Egyetértési megállapodás Magyarország Kormánya és a Szuverén Máltai Lovagrend között a humanitárius együttműködésről, valamint a válságrégiókban üldöztetést szenvedő vallási és etnikai kisebbségek megsegítése érdekében” megújítását.
A Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere, Fra' John Dunlap, Őexcellenciája Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására szeptember 16-18 között hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon.
Budapest, szeptember 9. Őexc. Heinz Anton Hafner nagykövet tartotta az éves diplomáciai fogadást a budapesti rendház kertjében. Őexc. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Őexc. Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, és Őexc. Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius voltak jelen, valamint a diplomáciai testület, a kormány és a Máltai Lovagrend számos tagja.
Dr. Anton Hafner nagykövet hitvesével együtt vett részt a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége által rendezett hatodik jótékonysági Szent János-bálon a budapesti Vigadóban.
ŐExc. dr. Heinz Anton Hafner nagykövet részt vett a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége oldalán az ünnepi eseményeken.